Június 10-én, megrendezésre kerül a 11. Infoparlament, melyen az információs társadalomért tenni akaró kormányzati, iparági és civil szereplők, online formában közösen gondolkodnak majd arról, hogyan képzelik el a digitális jövőt.
Egészségügyre, oktatásra és környezetbarát közlekedésre fordítaná a legtöbb pénzt Magyarország az uniós helyreállítási alapból, és csak azokat a forrásokat hívná le, amelyeket nem kell visszafizetni - írta pénteki lapszámában a Magyar Nemzet.
Jelentősen bővíti kapacitását az alumínium italdobozokat gyártó Quality Pack Zrt. Szikszón, a 19 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 7 milliárd forintos támogatást biztosít, a fejlesztés 120 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. Szijjártó Péter kiemelte, Magyarország egyetlen ilyen gyárát a Hell-csoport működteti, a beruházás évente 3 milliárd doboz gyártását teszi lehetővé, ezzel a vállalat megduplázza kapacitását.
Vajon a középfokú szakmai képzésnek nem éppen az a feladata, hogy a munkaerőpiac igényeinek megfelelő, „kész” szakembereket képezzen? A kérdés természetesen költői, azonban nem csoda, ha felmerül, hiszen a modern technológia kihívásainak megfelelő munkavállalók képzése ma még gyerekcipőben jár. Pedig az Ipar 4.0 eszközeit ismerő, jó középfokú képzettséggel rendelkező munkavállaló is felvehetné a versenyt a felsőfokú végzettséggel.
Mindannyian tehetségesnek látjuk a gyermekeinket és mindannyian mindent megadnánk annak érdekében, hogy valamilyen területen sikeres felnőttekké váljanak. Mindannyian készek vagyunk minden áldozatra, hogy azon a bizonyos területen külön támogatást nyújtsunk nekik, hogy kihozzák magukból a legtöbbet. Nem kétséges, jót akarunk nekik. Mégis, tegyük fel magunknak a kérdést: biztos, hogy erre van szükségük?
Az elmúlt év alapjaiban formálta át az irodai munkavégzést: A munkaadóknak ki kellett alakítaniuk egy olyan informatikai hátteret a dolgozóik számára, amely segítségével a munka bárhonnan, bármikor elvégezhetővé vált. Ez a fejlettebb szerverek és több VPN alkalmazása mellett intelligens, mobilis és a hatékony munkavégzést támogató végfelhasználói eszközöket is jelentett. De mire is van pontosan szüksége egy otthonról dolgozó munkavállalónak és a munkaadónak a gördülékeny munkavégzéshez? Mit érdemes beszereznie a szülőknek és pedagógusoknak a digitális oktatáshoz? Többek között ezekre kerestük a választ Veres Mónika, a Dell regionális értékesítési vezetőjével és Molnár Levente termékszakértővel.
A tanárok ugyanúgy megkapják az oltást, mint minden más magyar állampolgár, életkoruknak és egészségi állapotuknak megfelelően - válaszolta egy képviselői kérdésre Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden a Parlamentben.
Az Európai Bizottság kétszáznál is több olyan tagállami projekt 102,6 millió eurós (mintegy 37 milliárd forint) támogatását hagyta jóvá, amelyek célja a gazdasági növekedést ösztönző nemzeti reformok kidolgozása és végrehajtása. Az uniós bizottság tíz új magyarországi kezdeményezés támogatásáról döntött - közölte a brüsszeli testület kedden.
Első pillanatra kicsit meglepő lehet a vakcinák és az iskolák címben szereplő összekapcsolása, pedig van valami, ami összeköti őket, ez pedig a bizalom: ha nem bízunk bennük és megtehetjük, egyiket sem vesszük igénybe. Abban a civilizációs körben, melyhez elméletileg tartozunk, minden általunk igénybe vett termék és szolgáltatás minőségbiztosított. Minőségbiztosított a víz, amit megiszunk, a szerszám, amit a boltban vásárolunk, a repülőgép, amivel utazunk és a pszichológiai tanácsadás, amit akkor ajánlanak nekünk, ha nem bízunk senkiben és semmiben.
Több mint két hónap járványügyi kényszerszünet után hétfőtől ismét fogadják a gyerekeket az óvodákban és az általános iskolákban Németország nagy részén.
Az utóbbi napok lassuló ütemű javulása után a hét végén az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének több mutatója romlott Németországban, szakértők szerint a korábbiaknál fertőzőképesebb vírusváltozatok előretörése miatt.
A szülővel együtt aludjon a gyermek, vagy külön? Hagyjuk sírni vagy vegyük fel? Melyik óvodát válasszuk? Melyik iskola lesz a legmegfelelőbb? Milyen programok segítik legjobban fejlődését? – olyan kérdések ezek, amelyek 20-30 évvel ezelőtt még kevesebb téttel bírtak, a mai szülők számára viszont létfontosságú választásokká váltak. A szülőséggel és gyermekneveléssel foglalkozó kutatások már a 90-es évek végétől jelzik, hogy jelentős átalakulások zajlanak a gyermeknevelés terén. A változások nagyban átírják a szülőkkel szemben támasztott elvárásokat, magát a szülő-gyermek viszonyt, valamint az állam és a gyermekes családok kapcsolatát. A változásokat a kutatók szélesebb, globális léptékű gazdasági és politikai folyamatokkal kapcsolják össze, amelyek a nemzet-állami politikákon keresztül leszivárognak a magánélet egyik legintimebb szférájába: a gyermeknevelés hétköznapi gyakorlataiba.
A munkaerőhiány éveken keresztül központi szerepet játszott a gazdaságpolitikához kapcsolódó közbeszédben. Az éves túlórakeret nagy vitákat kiváltott bővítését épp úgy a munkaerőhiánnyal indokolta a kormány mint a szakképzési rendszer többszöri átalakítását. Okkal feltételezhetjük, hogy a koronavírus járvány elmúltával a munkaerőhiány újra középpontba kerül. De mit is jelent a munkaerőhiány a gyakorlatban?
Az operatív törzs mai ülése után Orbán Viktor elmondta, hogy a hét nagy akciója a tömeges tesztelés elindítása és az iskolák működésének biztosítása lesz.
Az OECD idén ősszel is megjelentette „Education at a Glance” című éves kiadványát, amely vegyes képet fest a magyar oktatási rendszerről. A széleskörű állami óvodai rendszer, a duális képzés kiterjedtsége és a külföldi diákok arányának jelentős emelkedése kedvező, azonban a tanárok hatékonyabb terhelése és kellő utánpótlása, a korai iskolaelhagyás csökkentése és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők növelése egyaránt jelentős versenyképességi tartalékot szabadítana fel Magyarország számára.
Magyarországon szeptember 1-jével elkezdődött a tanítás, és néhány kósza koronavírusos esetet leszámítva (az is főként tanárok, óvónők körében) egyelőre úgy tűnik, még gond nélkül megy a dolog. Más országokban már mutatkoznak az iskolába járás negatív következményei, sok helyen teljes osztályokat kellett karanténba helyezni a növekvő esetszámok miatt, máshol már alapból táv- és online oktatással indult az év. Készítettünk egy körképet, milyen az iskolahelyzet a szomszédban és a világ nagyobb országaiban.
A regisztrált fertőzések számának emelkedése miatt egyelőre nem lehet tovább lazítani a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat Németországban - mondta Angela Merkel kancellár kedden Düsseldorfban az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormánynál tett látogatása után.
A koronavírus-világjárvány újabb csapást jelent a romokban heverő venezuelai egészségügyi rendszernek - közölték szerdán ENSZ-szakértők, akik felszólították az Egyesült Államokat, hogy oldja fel a venezuelai gazdasági válságot súlyosbító szankciókat.
Bajorországban is lazítanak április 20-tól a koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozásokon, de más német tartományokhoz képest csak minimálisan, a világ legnagyobb sörfesztiválja, a müncheni Oktoberfest pedig a járvány miatt valószínűleg elmarad az idén - derült ki a tartományi kormány csütörtöki tájékoztatóján.
Lassan egy hónapja zajlik a digitális oktatás a magyar általános- és középiskolákban: az átállás ugyan nem volt zökkenőmentes, de mostanra a legtöbben belerázódtak a rendkívüli helyzetbe. Balatoni József szerint a vészhelyzetben újra kellett gondolni az egész struktúrát, és a számonkérések célja is teljesen más, mint normális esetben. A médiában Jocó bácsiként ismertté vált pedagógus a Pénzcentrumnak arról is beszélt, hogy mindenkit megvisel a bizonytalanság, főképpen az érettségizőket: hiszen egyelőre nem tudni, hogy miként tartják meg a vizsgát. Balatoni szerint a digitális érettségire még biztosan nem áll készen a magyar oktatási rendszer - a többi alternatíva pedig elég képlékeny.